Kategóriák
Wordpress haladó

Hogyan tiltható le az automatikus frissítés a WordPressben

Ugyan ki, és miért akarná kikapcsolni az automatikus frissítéseket?!

Néhány tárhelyszolgáltatónál már eddig is elérhető volt  a  felhasználóinak az automatikus frissítés, de ezzel a 3.7-es verzióval ez a funkció elérhető lesz bármelyik WordPress-használónak. Vannak azért olyanok is, akik erre a lehetőségre még nincsenek felkészülve…

Előfordul az is, hogy – minden előzetes figyelmeztetés ellenére – egyes felhasználók olyan módosításokat hajtanak végre a WordPress kódjában, ami aztán nem lesz kompatibilis az automatikus frissítésekkel, és ez problémákat okozhat a WordPress-oldalakon, így valószínűleg ők sem örülnek egy ellenőrizhetetlen, automatikus frissülésnek.

Vannak aztán azok, akik ügyfeleik számára futtatnak WordPress oldalakat, és megvan a maguk jól bevált módszere a frissítésekre, amikor egy-egy új verzió kijön, és ezt továbbra is szeretnék ugyanúgy csinálni. És végül tudunk olyan felhasználókról is, akik egyszerűen szeretik maguk intézni a dolgaikat… 🙂

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az automatikus frissítés kikapcsolása ellenére nagyon is fontos biztonsági szempont, hogy mielőbb megtörténjen a WordPress frissítése, minden alkalommal, amikor csak elérhető egy-egy újabb verzió!

A WordPress automatikus frissítéseinek tiltása

Ez igen egyszerűen megtehető. Csak hozzá kell adni az alábbi kódsort a wp-config.php fájlhoz:

[codesyntax lang=”php”]

define( 'AUTOMATIC_UPDATER_DISABLED', true );

[/codesyntax]

Ez hatástalanítja a WordPress automatikus frissítését, és megint értesítést fogsz kapni az elérhető újabb verziókról, így kényelmesen megcsinálhatod a frissítést magad, amikor alkalmas…

Egy hozzászólás a(z) “Hogyan tiltható le az automatikus frissítés a WordPressben” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük